http://www.htmik.hu/rovat_cikk.php?id=4531

 

Reménykedem, hogy más is felfigyel erre, az egyenes és őszinte fogalmazású, remekbe szabott visszaemlékezésre, történeti adalékra, családi emlékre, akárhogyan is kategorizáljuk, szóval e csodás írás értékeire.

Személyesen ismerem Pali bácsit, régi jó barátom, és „harcos társam”, akivel számtalan szép, hasznos és örömteli lelki és fizikai munkát terveztünk a nyolcvanas és kilencvenes években, dolgoztunk végig, s immáron tudva tudjuk, hogy nem volt hiábavaló.
Hála Istennek, él, kicsit megkopott egészsége, ám még most is tervez, alkot, építkezik, növeli bennünk a reményt, hogy érdemes igaz, becsületes, tiszta polgárként élni, vállalni a nehézségeket, és nem menekülni, nem elszaladni a felelősség vállalása elől. A másik ember segítése, a közösség lelki életének előremozdítása érdekében még idős korában is kell az embernek tartalékolnia energiát, hogy el tudja mesélni élete meghatározó és embert formáló eseményeit. A valóság már-már repedező cserepeit fel kell tudni mutatni, oda kell adni az új kor fiatal restaurátorainak, hogy helyezzék el a modern szellemi és fizikai építményeikbe.
Ehhez is nyújt Ő példát, nemcsak testi valójában, megálmodott és felépített, Szent István király emlékére szentelt medgyesi templomában, nyugdíjas otthonában, orvosi rendelőjében, cserkésztáborában, s számtalan, életében megvalósított és kézzel is fogható építményeiben, hanem a magyar gyermekek, fiatalok és felnőttek hitében, értékítéletében, viselkedésében és erkölcseiben való nevelési szándékában is.
Évekkel ezelőtt könyve történeteiből részleteket némileg hallottam már élőben, láttam a relikviákat, a családi fotót, a rejtjelezett postai lapokat, a vérebektől összeharapott lábát.
Tudom, nem véletlenül volt már fiatalon fogorvos által készített fogsora, amint sok-sok elítéltnek, akik már meghaltak, vagy talán még élnek testükben-lelkükben a fogva tartóik által elkövetett számtalan megaláztatással és a szenvedés emlékeivel.

Harai Pál atya „a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.”
(1Kor 12,30–13,13)

Tudom, ő egy hiteles ember. Írása pedig egészen különleges, hallatlanul értékes és páratlanul tanító szándékú.

Vitéz Gyula, tanár, Budapest