Fagyosan hideg a péntek reggel, mikor elindulunk Kelenföldről. Szegedig, s azon túl is, a Maros völgyében, majd Szászsebesen, ahogyan Fogaras fennsíkján is, mindenütt letakarított, járható utak. Meghazudtolva az anyaországi híreket, videó jelentéseket, az extrém hidegekről, hó katasztrófákról, amelyekkel teletömik a délkeletre igyekvő turisták kobakját.
Estefelé a kökösi hídon túl kissé formálódik a kép. A méteres hókupacokkal szegélyezett dálnoki országút már jelzi, erre a tél, amint a medve, nem játék. Kézdihez közeledve duplázódnak a mínuszok is.
Karatnai úti célunkon a gazda már elhányta a havat az udvar nagy részéről, így jut beálló a kocsinak. Vidám gyermekek nevetése és kifogyhatatlan témák árja hömpölyöghet éjfélig.
A szombat reggel a Bálványoson talál. Magyar, székely és román böllérek irányításával rendeződik a hagyományos disznóvágás versenye. Józon, a torjai cigány két társával húzza a talpalávalót.
S a vasárnap. Ahogyan ezer éve szokás, itt a templomban elkülönülten hallgatják az igét a lányok-asszonyok, a vének, férfiak és legények. Nekem két munkáskezű atyafi közé kerül hely. Nézem az összekulcsolt ujjakat. Követem a teli tüdőből zengett éneket, s imát.
Hétfő reggel. Kis székelyek lába alatt frissen esett hó ropog. Háti iskolatáskájukkal, melegen felöltözve, sapkásan, igyekeznek. Várja őket a suli, ahogyan minket is a munkahely, úgy nyolcszáz kilométerrel arrébb.
Hazafele még tudomásomra jut, hogy a héten az erdélyi papok testületileg teszik le magyar állampolgársági esküjüket Bukarestben. Ők, s a csíki hokisok, akik a román fővárosban tönkre vernek minden csapatot, s hetykén fújják a székely himnuszt, lám, érezhetően egy teremtő gyermekei.
Este érkezünk haza. Csomagtartónkból előkerül a zsák pityóka, alma, és szívünkkel érkezik a hit, a remény, és a szeretet.Budapesten tavaszira fordul az idő.
