Köztünk élt. Kelenföldön, a Rátz László utcában. Évei számát meghazudtolva lelkileg és szellemileg is frissen.
Ha meglátogattuk anekdotázott, érdekelték az országos események, kérdezett, tréfás megjegyzéseket fűzött a hírek által felkapott, szárnyaló személyek múltjához, de prózai jelenükhöz is.
Segített, hogy bepillantást nyerjünk egy tudós magyar életébe, a tudomány emberének hétköznapjaiba. Idős kora ellenére, a kora reggeli munka, az írás, alkotás és kutatás öröme mindennapjainak része volt.
Szerette a társaságot.
- Maradjanak még! - mondta utoljára is. Belekezdtünk egy újabb témába. Félóráig bezárólag, mert hosszabban már tényleg nem lett volna illendő. Még ittunk egy pohár bort, ő egy kis gyümölcslevet.
Az ajtó felé haladva megérintette zakómat.
- Finom anyag. - hajolt közelebb hozzám.
Feleségem elbúcsúzott feleségétől, barátom kezet rázott Professzor Úrral.
- Jöjjenek máskor is, olyan jó beszélgetni!
Így szólt, majd elköszöntünk.
Dr. Káldy-Nagy Gyula a török kor kutatója, professzor emeritus, Széchényi-díjas akadémikus nyolcvannégy évet élt. Október 31-én, hétfőn délelőtt 11 órakor a Magyar Szentek Templomában veszünk végső búcsút tőle.
V.Gy.
(Újbuda 2011. 10. 26.)
Kép: Professzor úr, s jómagam éppen ajánljuk a választók figyelmébe egy közös barátunkat. (2010)
