Vitéz Gyuláné, Marika néni
Abban az évben született, amelyben országunk elvesztette területének kétharmadát, 1920-ban. Polgári iskolát végzett, személyiségének kialakulására nagyban hatott az akkori iskolai nemzeti elkötelezett nevelés. Megtoldotta mindezt a négygyermekes kőrös-vidéki család miliője, a református hit mindennapos átélése.
Édesapja, Kemecsi Imre hűséges feleségével a világháború borzalmai, az albániai hadifogság után boldogan tért vissza övéihez, istápolta a katonaéletet megelőzően született gyermekei, Imre és Rozika mellett, újszülött csöppségeit, Marikát és Bertit. Ölébe ültette a piciket, s Arany János, Jókai Mór könyveiből mesélt. Marika és Berti együtt növekedtek, kedvességben és bölcsességben. Olykor ki is kaptak nagy testvéreiktől, hiszen csintalanságokat követtek el, ahogyan a gyermekeknél ez megszokás.
Marika 19 évesen szeretett belé első férjébe, a Nagyszalontáról származó, komoly vagyonnal bíró család jóvágású fiú gyermekébe, Csete Sándorba. A Csete család kezdetben tartózkodott a szegényebb Kemecsi család sarjától, azonban később, Marika kedves és alkalmazkodó természete miatt különösen megszerették.
Férjhez ment. Az esküvőt követően pár hónappal, 1941-ben Csete Sándor bevonult, és soha többé nem tért vissza. Az orosz fronton hősi halált halt. Ám a vitézségi kisezüst vigaszt nem nyújtott a tíz évig özvegyen élő fiatalasszonynak.
Berti öccse is bevonult honvédnak. Ő megfagyott az orosz hómezőkön valahol. Fogságban. Marika e két férfi hiányát halála napjáig érezte, ereklyéiket mostanáig titkon őrizte.
Édesapja nem engedte, hogy a diakonisszák szolgálatát válassza. Inkább abba egyezett bele, hogy sarkadi ismerősök révén Marika néni, a 40-es évek derekán Budapestre kerüljön. A Fadrusz utcában, majd a Lónyai utcában lakott, idős embereket gondozott a Kubányi és Bollmann családnál. E famíliák leszármazottaival halálig tartó őszinte barátságot ápolt.
1952-ben házasságot kötött második férjével.
Vitéz Gyula pincemester első férjének – Sándornak - harckocsizó századbelijeként szolgált az orosz fronton. Ezáltal ismerkedett meg Marika nénivel. A család, egészen pontosan Marika néni bátyja, Imre (Bátyus) hozta őket össze jóval a háború után.
A kis feleség férje szüleit és szajlai rokonait sajátjaiként szerette és tisztelte. Az alföldi tájhoz nem hasonlító Mátra-vidék, Bükkszék környéke mindig lenyűgözte.
Nővére - Rozika - gyermekével, Karcsival sok idő töltött azokban az években. Rajongásig szerette a kisfiút. Kórházban állandó transzfúzióval vért is adott, amikor válságos állapotba került a gyermek. Károly ezért, de nemcsak ezért, hálatelt szívvel fordult feléje egész életében.
1958-ban megszületett gyermeke, Gyuszi. A hatvanas és hetvenes évek hitet próbáló éveiben kiállt keresztény hite mellett, gyermekét reverzális fogadalma szerint római katolikus hittanra és rendszeres vasárnapi misére járatta.
A hetvenes-nyolcvanas években saját kis hétvégi kertjükben palántált, virágokat ápolt, szüretelt és befőzött, családjával, testvéreivel és barátaival sok vidám délutánt töltött. Élvezte a háztartást vezetni, főzni, és kedvelt utazni.
Unokáit szeretettel nevelgette, vigyázott rájuk, ha arra alkalom nyílt. A gyermekekkel együtt játszott, rajzolt és énekelt. Ilyenkor minden más feladatot félretett.
Második férje elvesztése ismét különösen meggyötörte. Társ nélkül maradt idős korára, bár a magányt, s a betegségek okozta megpróbáltatásokat fia és menye igyekezett enyhíteni.
Ezelőtt tizenöt évvel autó ütötte el. Méhrákot is kapott. Abból csodálatosan kigyógyulván az öregség számos kínja talált még rá. Szenvedését türelemmel viselte.
Hitét bátran megvallotta. Szeretett szentírást olvasni, zsoltárokat énekelni, amint vidám nótákat is. Verseket bátran szavalt tíz és kilencven éves korában egyaránt. Legkedvesebb könyveit Fekete István írta.
Élete utolsó éveiben televízión nézte az istentiszteleteket. Aztán már csak a déli harangszót volt képes észlelni, fülével követni, s olyankor összefont ujjakkal mondta magában az Úr imáját.
Temetéséről végrendelkezett. Akarata szerint hamvait szétszórjuk. Így kívánta, mert így érezte megosztani testének porait igazságosan, ahogyan szeretetét is szétterítette köztünk. Így ott lehet egyszerre férjével Budafokon s testvérei mellett Pesten, és elszállhatnak hamvai messze-messze keletre, ahol első férje és öccse jeltelen sírban nyugszik. „..a szeretet soha el nem múlik.”
Életének útja, hitének ereje mindnyájunk számára példamutató. Ő erőt merített kedvenc igéjéből, Pál Aposotol, az Efezusbeliekhez írt levél 4. rész 26. verséből: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen a ti haragotokon;”. Nem is haragudott tartósan soha. Ezért is kedvelték Szerettek hozzá jönni utolsó éveiben is idős barátai, szomszédjai.
Most búcsúzik tőle fia Gyula és menye Marika.
Unokái és családja:
- Bori és férje János. Unokái Samuka, Barbika és Illés,
- András és felesége Andrea. Unokái Berta és Aporka.
Unokája Júlia.
Testvérei családja:
- Marika és fia, Attila családja,
- Károly és felesége Ilike, fiuk Zoltán családja,
Menyének
- édesanyja,
- testvére, lánya és fia családja
Sarkadi rokonai és barátai:
- Unokatestvére fia, Miklós és családja
- Keresztfia, Sándor és családja
- a Baracsi és
- a Magyari család
Férje szajlai rokonai:
- a Penyaskó,
- a Horúczi,
- a Molnár és
- a Kántor család
Barátai, és barátainak gyermekei itthon, Norvégiában és Ausztráliában,
ismerősök és szomszédok.
2017. február
