Írásom apropóját egy fórum bejegyzés adta. Az ujbuda.hu-n. Nos, erre én így reagáltam:
Élt a Duna-Tisza közén egy szegény ember. Öt fia született, Nemszavazó, Lajcsi, Karcsi, Fercsi és Benjámin. Feleségit s a gyermekeket erősen szerette. Éjjel-nappal dolgozott családjára, csak nekik élt, amíg meg nem öregedett.
Nemszavazó, fiai legnagyobbika, ahogy kiserkent a bajusza, kiment a nyugati Németországba.
A fészekben maradt, a feleségen kívül, Lajcsi, Karcsi ,Fercsi és Benjámin, a legapróbb családtag.
A szegény embernek, egy kivételtől eltekintve, nem sok öröm jutott a fiai felől. Lajcsi nyakra-főre kölcsönöket vett fel, s Karcsi, bár közgazdasági ismeretekkel bírt, még noszogatta is testvérét:
- Hamar, vegyed csak a devizahitelt, jobb, mint a forintos, kisebb a kamata. Ne félj, miénk a világ!
Karcsi, mert vezetésre volt elhívatva, mondhatni kiválasztva, írt a többi Duna s Tisza parti iskolástársainak is, különösen jogszabályokat, liberálisokat. Ilyesmiket, hogy „aki lop, csak megélhetésből teszi”, meg „minek magyarnak lenni? Jobb a világpolgárnak!”. S rengeteg könyvet adott ki, amely kizárólag az ő nézeteit taglalta. Szeretője, egy horvát Ágnes, kórházi szállítóként kereste a mindennapi profitot. Vécépapír, s gyógyszer helyett fali trezort vásárolt a betegeknek állami pénzből.
Fercsi pedig csúzlival lövöldözte pajtásainak szemét a suliban. Mert sok srácnak nem tetszett ám Karcsi és Ági erőszakossága. S kölcsönt sem szívesen adtak neki a grundon, pedig egyre noszogatta a pénzesebbjeit. Igaz, aztán kapott hitelt, de borzasztó hatalmas kamatra.
Egyszer csak az egész család eladósodott.
Így hát a legkisebb fiú, Benjámin elszegődött bojtárnak, hogy a család néha napján ehessen is valamit, éhen ne haljanak. Juhokat terelt, hímzett bekecsében titkon feszített. Szeretője is akadt, a minden vasárnap templomba járó jámbor Boriska.
Benjámin Lajcsit egyre fékezte:
- Te Lajos, a kölcsönt egyszer vissza kell ám adni. Nesze, itt van két krajcár, a mai fizetésem, hamar fizesd be az OTP-be, hadd legyen kisebb a tartozás!
Karcsi könyveit megpróbálta átírni. Alkotmánynak hívta az új füzeteket, amit gyártott, amivel megmagyarázta testvére téves eszményeit.
Fercsit sürgősen nevelőintézetbe adta, mert már közveszélyessé kezdett válni. Nemcsak szemeket lőtt ki, hanem még Benjáminról is terjeszteni kezdte, nem is Boriskát szereti, hanem Bendegúzt, a kocsmai súlyemelőt, s születése óta kirekesztő.
És akkor hazajött Nemszavazó a Rajna partjáról. Vett házakat, beteg anyját hamar kórházba szállíttatta. Adót is fizetett, persze csak a magáért. Megdöbbent a hazai helyzeten, anyját szidták a kórházban sógornőjének, Ágnesnek az emberei, a gyógyítás helyett. Amikor a kötszert is neki kellett vásárolnia, kitört.
- Miért nem disszidál innen minden ember? Ki merre lát. Huhh, te Benjámin, te sem vagy normális, szaladj nyugatnak, s délnek, hagyd el az országod! Hiszen te sem tudsz itt semmit sem tenni.
Ekkor Benjámin megfordult, szembe nézett Nemszavazóval, s ekként válaszolt.
- A nagyvilágon e kívül…
Felvette kalpagját, botját, s nekiindult a hegyoldalnak. Ott legeltek a birkák. Pénzt akart keresni, apjának, anyjának enni akart adni.
Henyélő, perlekedő, kivagyi testvérei pedig csak nézték, s nem értették.
Benjámin pedig éldegélt szüleivel s Boriskával, amíg meg nem halt.
(Gyula_bácsi)
